Deephill

Deephill egy középkori, békés város, melynek gyanútlan lakosai egy éjszaka a démonok dimenziójában ébrednek. A maroknyi túlélő célja, hogy minél több embert menekítsenek ki, és túléljenek a következő újholdig. Azonban nem tudják, hogy a démonvér fertőző, és akik ma még bajtársak, azok pár nap múlva már ellenük harcolnak. Ebben az epikus játékban nem tudni, hogy ki a barát és ki válik ellenséggé, ahogy egyre gyarapodó sebeink fölött pereg az idő.

A Deephill dark fantasy: egy sötét történet, egy szorongató játék. A külső sötétségből folyamatosan érkezik a démonok rendíthetetlen támadása, amit csak közös összefogással és egységes erővel tudnak a túlélők legyőzni. De minden harc után sebek éktelenítik testünket, amik, mint egy időzített bomba vészjóslóan kegyegnek karakterlapunk fölött. Hiába próbálunk ellenállni a támadásnak, túlélőket keresni és kimenekíteni, gyógynövények után kutatni, fegyverek kovácsolni, hogy felvegyük a harcot a démonokkal, azok száma folyamatosan csak nő. A helyzet egyre kilátástalanabb, de tudjuk, hogyha kitartunk a következő újholdig (játék vége), akkor megnyerjük a játékot… egészen addig bízunk ebben, amíg sérüléseink közé nem kerül egy démonvérrel fertőzött seb – ekkor megváltozik a játékcélunk. Még emberként élünk és tevékenykedünk, de közben tudatában vagyunk, hogy a játékot démonként fejezzük be. Emberként kell hát elkezdenünk démon céljainkat teljesíteni, téve mindezt a lehető legkisebb feltűnéssel.

Azonban ebben a világban mindenki gyanús, így még a legangyalibb hősnek is folyamatosan bizonyítani kell az ártatlanságát – az egyébként is világvége hangulatú rémálomban.

(a galéria letöltésoptimalizálás miatt csak oldalfrissítés után jelenik meg)

  • Sötét és szorongató hangulat: A játék atmoszférája sötét és szorongató.
  • Gyanú és intrika: A játékban folyamatosan kérdéses, hogy ki a barát és ki az ellenség, miközben a túlélőknek egységesen kell küzdeniük a démonok ellen. A karakterek közötti gyanakvás és intrika kiválóan megteremti a játék drámai hangulatát.
  • Változatos küldetések és kihívások: A játékban számos változatos küldetés és kihívás várja a játékosokat, beleértve a gyógynövények utáni kutatást, fegyverkovácsolást és a túlélők kimenekítését, ami fokozza a játék mélységét.
  • Idővel előrehaladó történet: A játék során az idővel előrehaladó történet révén a karakterek sebei és cselekedeteik alakítják a játék menetét, hozzáadva egy időzített elemet a játékhoz.
  • Epikus méret: mind elemeiben, mind történetében, mind tartalmában. Látványos minilehetőségek.

Adatok

FejlesztőSzauer István
Grafika (prototípus)internet
Kiadó
Megjelenés

Fejlesztői megjegyzés

A játék fejlesztési állapota még alacsony, mivel – epikus játék lévén – rengeteg apró részletből, melyek kidolgozása hosszú folyamatot vesz igénybe. Ugyanakkor a fejlesztése egy hatalmas és izgalmas kihívás, amitől „szerelemjátékká” válik. Ha lesz időm foglalkozom majd a novellákkal és a regénnyel is, ami íródik mellé.

Kiadási aspektus

Tipikus Kickstarterre szánt játék: dark fantasy ameri, megragadó látványelemek, látványos minik, megfogó történet. Akár több regény is írható a háttértörténetéből. Szigorúan a szubkultúra legmélyén lapuló fantasy-szerepjátékos gamereknek.